Novemberi ködben néztük meg a várat, ahol Szondi György hősi halált halt

Mivel a népszerűbb túraútvonalakat – köztük a Börzsöny Kéktúra-szakaszát is – már többször bejártuk, igyekeztünk olyan útvonalakat keresni, amelyeket már nagyon régen vagy még egyáltalán nem láttunk.

A kocsikat Diósjenőn hagytuk, és kedvenc Bzmot vonatunkra szállva máris repesztettünk Drégelypalánk felé. Terveink szerint innen túráztunk vissza a kocsikhoz a vár érintésével.

A vár, ahol megelevenedik a történelem

A vonatról leszállva pár lépés után már rá is kanyarodtunk a piros kereszt jelzésre. A túraútvonal pár kilométeren keresztül előbb enyhén emelkedve, majd a vár előtti szakaszon komolyabb kaptatókon, helyenként bokáig érő sárban vezetett, de a környezet végig egy nagyon kellemes volt.

A várba felérve elégedetten vettük tudomásul, hogy bár helyenként hömpölygő ködben baktattunk felfelé, a kilátás a párás, misztikus körítéssel együtt is fantasztikus. Drégely kicsiny vára, ahol Szondi György kapitány hősi halált halt, a tatárjárás után épült, de ennek pontos időpontjáról viták folynak.

Ekkor már állandó helyőrséget is kapott, míg 1552 júliusában hatalmas török sereg érkezett a maroknyi várvédővel ellátott építmény bevételére. A történelemkönyvekből bizonyára mindenkinek ismerős az alig pár napos, de hősies védekezés.

A csatáról bővebben a várban található információs táblákról tájékozódhattunk. De hasonlóan kedves élmény volt belelapozni az ottani látogatókönyvbe, hiszen törhettük a fejünket a benne foglalt üzenetek és történetek eredetéről.

Csodálatos arcát mutatta az ősz

A vártól búcsút véve, a kék jelzésen folytattunk tovább utunkat a késő őszi, még igen szép arcát mutató erdőben. Ebédünket a teljes felújításon átesett és egyébként elég hívogató, de a rendeleteknek megfelelően jelenleg zárva tartó pénzásási turistaház mellett költöttük el.

Az épület már az 1930-as évek óta létezik, egy időben egy erdőbirtok munkáslakásaként üzemelt, majd az itteni pénzásási erdei vasút megszűnésével az ötvenes évek végétől bezárt. Ezek után állapota egyre romlott. A nyolcvanas években a Gép- és Vegyipari Spartacus SE kibérelte az épületet, ők sokat tettek az épület rendbetételéért. Mostani, végleges formáját 2014-ben nyerte el.

Ahol tudtunk, megálltunk, csodáltuk a végtelen színskálájú avarszőnyeget, a sok esőtől mindenfelől előbukkant gombasereget és a minket körülvevő farengeteget.

Diósjenőre érve még tettünk egy sétát a pincesor előtt, amely a Mindenszentek-templomtól húzódik egészen a strandfürdőig. A pincék a 19. század első felében működtek, de az 1880-ban végigsöpört filoxérajárvány véget vetett az itt zajló szőlészeti-borászati tevékenységnek. Jelenleg tárolóépületként funkcionálnak.

Mielőtt Diósjenőtől elbúcsúztunk, még szembeköszönt egy igazán kedves és szerencsére egyre inkább terjedő dolog: rögtön nem is egy, hanem két közösségi könyvespolc található a településen, egy az egyik buszmegállóban, a másik pedig egy régi telefonfülkében.

A közösségi könyvespolcok lényege, hogy bárki szabadon vihet el könyvet, ha megtetszik neki valamelyik, illetve le lehet adni a régi, már nem olyan fontos könyveket. Egy polcrendezésnek pedig mindig örülnek a könyvespolcok karbantartói.

Praktikus tanácsok év végi túrákhoz

Mivel novemberben egyre rövidebbek a nappalok, ilyenkor már érdemes a lehető legkorábban indítani a túrát.

A turistautak.hu vagy a maps.me okostelefonra lefejlesztett, GPS alapú applikációi sokat segíthetnek, ha a térképünk cserbenhagy. Mi nem egyszer futottunk bele más jellel jelölt vagy arrébb vezető szakaszokba börzsönyi bolyongásaink során.

A járványügyi korlátozások miatt beülni most természetesen sehova sem tudunk, így ha egész napos túratervünk van, érdemes megfelelő mennyiségű elemózsiával és innivalóval készülni.

A köré épülő szolgáltatások nélkül egy picit más lett most a természetjárás – de kicsit igazibb is. Az Észak-Börzsöny talán még a legérintetlenebb része a hegységnek, és remélhetőleg ez még hosszú ideig így is marad.